Adatkezelési szabályzat

  • Magyarország illetékességi területére vonatkozó kiegészítésekkel egységes szerkezetben -

az alábbi társaság alkalmazásában:

TPF group s.r.o.

székhely: Dvořákova 44/14, 602 00 Brno, Cseh Köztársaság

Cégjegyzékszám: 02642328

Közösség adószám: CZ02642328

a társaság a Brnói Megyei Bíróság által vezetett Cégjegyzékben a C szakasz, 81968 betétszám alatt került bejegyzésre,

a vállalkozásokról szóló törvény 1. és 3. mellékleteiben fel nem sorolt gyártás, kereskedelem és szolgáltatások tevékenységi körben.

A társaság Magyarországon bejegyzett kereskedelmi képviseltének adatai:

TPF group s.r.o. Magyarországi Kereskedelmi Képviselete

a Miskolci Törvényszék Cégbírósága által a magyar Cégjegyzékben vezetett cégjegyzékszáma (Cg.:)

05-12-000047

Magyarországon bejegyzett tevékenységi körei (TEÁOR): 7911, 7912

Tájékoztatjuk az érintetteket, hogy a kereskedelmi képviselet nem önálló társaság, hanem a TPF group s.r.o. egyik (Magyarországon működő és külön törvény alapján bejegyzett) szervezeti egysége.

Ebben a dokumentumban szeretnék tájékoztatást nyújtani azon elvekről, melyek alapján kezeljük a személyes adatait, elemezzük a honlap látogatásával kapcsolatos szokásait, illetőleg az ezzel összefüggő jogairól.

Az Ön személyes adatainak és a magánéletének védelme számunkra kiemelten fontos, ezért a személyes adatait megfelelő gondosággal, és érvényes jogszabályoknak megfelelően kezeljük, és biztosítjuk a személyes adatok védelmét.

Kérjük, figyelmesen olvassa el ezt a tájékoztatást! Minden esetben, amikor hozzáférünk a személyes adataihoz, hivatkozunk ezen elvekre, lehetőséget biztosítunk, hogy az elveket elolvassa. Arra törekedtünk, hogy az elvek értelmezése minél érthetőbb legyen. Ha ennek ellenére nem lenne valamelyik rész érthető, lépjen velünk kapcsolatba – kérdéssel vagy észrevétellel – szívesen rendelkezésére állunk, hogy bármilyen fogalmat vagy szövegrészt elmagyarázzunk.

Jelen szabályzat 2018. április 01-től hatályos.

Elérhetőség:

Cím: Dvořákova 44/14, 602 00 Brno, Cseh Köztársaság

Telefon: +420 538 880 980

E-mail: info@travelking.cz

Nyitvatartási idő: Hétfőtől - Csütörtökig: 8:00 - 20:00 óra között, Pénteken: 8:00 - 18:00 óra között

A magyarországi kereskedelmi kirendeltség elérhetősége:

3530, Miskolc, Csengey Gusztáv 13. 1/1

Telefon: +36 1 955 5866

E-mail: info@travelking.hu

Az adatkezelés és minden ezzel kapcsolatos érdemi ügyintézés elsősorban a táraság csehországi székhelyén történik. Az érintett minden nyilatkozatot megtehet magyar nyelven is.

A személyes adatok kezelése az Európai Parlament és a Tanács (EU) 2016 /679 rendelete (2016. április 27.) a természetes személyeknek a személyes adatok kezelése tekintetében történő védelméről és az ilyen adatok szabad áramlásáról, valamint a 95/46/EK rendelet hatályon kívül helyezéséről (továbbiakban „GDPR“),

illetve a (Cseh Köztársaságban hatályos) 2019. évi 110. törvény a személyes adatok kezeléséről, valamint a tájékoztatási társadalom néhány szolgáltatásáról szóló 2004. évi 480. törvény – későbbi jogszabályok olvasatában – alapján történik.

A magyarországi illetőségű érintettek adatkezelése tekintetében (a GDPR mellett) a Magyarországon hatályos az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény (Infotv.), valamint az elektronikus kereskedelmi szolgáltatások, valamint az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások egyes kérdéseiről szóló 2001. évi CVIII. törvény rendelkezéseinek megtartásával történik.

1. Alapfogalmak

Érintett: Természetes személy (fogyasztó, magánvállalkozó), akire a személyes adatok vonatkoznak (a továbbiakban: „Ön“ vagy „vásárló“);

Személyes adat: Beazonosított vagy beazonosítható vásárlóra vonatkozó minden információ; a beazonosított vásárló egy olyan természetes személy, aki közvetlenül vagy közvetetten beazonosítható, különösen egy konkrét azonosítóra való hivatkozással, például névre, azonosítószámra, helymeghatározási adatokra, online azonosítóra, vagy a természetes személy testi, fiziológiai, genetikai, szellemi, gazdasági, kulturális vagy szociális azonosságára egy vagy több tényezőre (a továbbiakban: „adatok“ vagy „információk“);

Adatkezelő: Az a személy, aki meghatározza a személyes adatok kezelésének célját és eszközeit, végzi az adatkezelést, illetve az adatkezelésért felelősséggel tartozik. A Travelking utazási portál üzemeltetésével kapcsolatban kezelt személyes adatok adatkezelője a TPF group s.r.o. társaság /Cégjegyzékszám: 02642328/ (a továbbiakban: „mi“ vagy „Travelking“);

Adatfeldolgozó: Az a személy, aki törvény alapján vagy az adatkezelő megbízásából, számára az adatokat feldolgozza a személyes adatok feldolgozására vonatkozó szerződés alapján (a továbbiakban „üzleti partner“ vagy „partner“);

Honlap: A Travelking Portál, mely elérhető a www.travelking.cz, www.travelking.sk vagy www.travelking.hu internetes címen.

Adatkezelés célja: Ok, amiért a személyes adatok feldolgozása történik. Az adatkezelés célja lehet pl. a szerződés teljesítése, felhasználói fiókok kezelése, indítványok és panaszok kezelése, üzleti célú tájékoztatás küldése (hírlevelek) vagy reklámok megjelenítése a vásárlók érdeklődési körének alapján;

Adatkezelés terjedelme: A vásárló az adott célból történő személyes adatainak konkrét kategóriáinak felsorolása;

2. Milyen személyes adatokat kezelünk?

A Travelking és a szerződéses adatfeldolgozók a vonatkozó jogcím, illetve az adatkezelés céljára való tekintettel az alábbiakban felsorolt személyes adatokat, illetve személyes adatok kategóriáit kezelik:

a) azonosító- és címadatok: pl. keresztnév, vezetéknév, életkor, születés dátuma, nem, természetes személy-vállalkozó cégjegyzékszáma/adószáma;

b) leíró adatok: állampolgárság;

c) elérhetőségi adatok: kézbesítési cím, a természetes személy- vállalkozó székhely címe;

d) elektronikus elérhetőség adatai: pl. telefonszám, e-mail cím;

e) egyéb elektronikus adatok: IP-cím, cookies, autentikációs tanúsítványok, közösségi hálózatok azonosítói, a vásárló által használt berendezés lokalizációs adatai stb.;

f) szerződéses jogviszonnyal kapcsolatos egyéb személyes adatok: pl. a szerződésre vonatkozó adatok – ideértve a szerződés kötés dátumát, a szerződés időtartamát, a szerződés megszűnésének dátumát és okát, továbbá a tranzakció leírását, díjakat, bankszámlaszám számát, munkáltatói jutalmakat biztosító szolgáltatások azonosítóit, Szenior- vagy Családi útlevél adatait;

g) szolgáltatásaink igénybevételére vonatkozó adatok: pl. rendelések története;

h) az ügyfélszolgálattal folytatott telefonbeszélgetések felvételei;

i) audiovizuális felvételek: pl. a Travelking társaság partnerei szolgáltatásaira adott értékelések során felhasznált fényképek.

j) egyéb személyes adatok: jellemzően a vásárló által a megrendelő adatlapon, az ajándékutalvány adatlapján megadott adatok (kívánság-üdvözlő szöveg, leírás, aláírás, keresztnév, vezetéknév és kézbesítési cím), más dokumentumokban szereplő adatok, a Travelking társasággal történő kapcsolattartás során használt adatok, ideértve későbbiek folyamán történt aktualizálást is.

3. Mi a személyes adatok forrása?

Az Ön által megadott személyes adatokat kezeljük, pl. a szolgáltatásaink megrendelése, felhasználói fiók létrehozása, velünk történő kapcsolattartás során megadott adatokat, vagy a hírlevélre való feliratkozás alkalmával megadott adatokat kezeljük. Jellemzően az alábbiakban felsorolt adatokról van szó:

· azonosító- és címadatok;

· leíró adatok;

· elektronikus elérhetőségre vonatkozó adatok;

· szerződéses jogviszonnyal kapcsolatos más személyes adatok;

· az ügyfélszolgálattal folytatott telefonbeszélgetések felvételei;

· audiovizuális felvételek;

· egyéb személyes adatok

Az Ön személyes adataihoz harmadik személyektől is hozzájutunk (jellemzően a Facebook vagy Google+ közösségi hálózatoktól), ezen közösségi hálózatokba bejelentkezési adatokkal történő bejelentkezés alkalmával, az Ön hozzájárulása alapján.

Ha egy felhasználói fiók keretein belül bejelentkezik, pl. a Facebook, Google stb. fiókjába, ezen harmadik személyek általi adatkezelés is előfordulhat (beleértve a cookies tárolását is). Az adatgyűjtés céljára és terjedelmére, vonatkozó jogaira, illetve a személyi védelemmel kapcsolatos beállításokra vonatkozó tájékoztatást ezen harmadik személyek honlapjain találja meg, pl.:

· Facebook: https://www.facebook.com/policies;

· Google: https://policies.google.com/privacy.

Továbbiakban automatikus módon is hozzájutunk az adataihoz, amikor a honlapunkat böngészi. Jellemzően az alábbi adatokról van szó:

· egyéb elektronikus adatok:

  • cookies

  • honlap, amelyről átirányítva a honlapunkat meglátogatta;

  • IP-cím;

  • bejelentkezés dátuma és ideje;

  • böngésző kérdések;

  • a http és https válaszok kódja;

  • továbbított adatcsoportok;

  • számítógép böngészőjére, operációs rendszerére vonatkozó adat.

4. Miért van szükség a személyes adatok kezelésére?

A személyes adatait a Travelking társaság az alábbiakban felsorolt célokból kezelheti:

· Szerződéses jogviszony teljesítése

· Adatkezelés célja: Velünk megkötött szerződés alapján kötelességünk, hogy olyan utalvány kiállítását közvetítsünk Ön számára, amely a kedvező szállásajánlatok igénybevételére jogosítja Önt. Ezzel szemben az Ön kötelezettsége kifizetni a megállapodott árat. Annak érdekében, hogy a kötelezettségünket teljesíteni tudjuk, illetve ellenőrizni tudjuk az Ön kötelezettségének teljesítését, szükséges kezelni az Ön azonosító- és címadatait, elérhetőségi adatait, valamint egyéb, a szerződéses jogviszonnyal kapcsolatos adatait (pl. szerződés megkötésének dátumát, bankszámla számát, munkáltatói jutalmakat biztosító szolgáltatások azonosítóit stb.).

Adatok továbbítása szállodának. Annak érdekében, hogy a szálloda által kiállítandó utalvány közvetítésére vonatkozó kötelezettségünknek eleget tudjuk tenni, illetve, hogy a szálloda ellenőrizni tudja a foglalását, a szállodának szüksége van néhány személyes adatra (pl. keresztnév, vezetéknév, e-mail cím, elérhetőségi adatok, a megrendelésre, kifizetésre és a utalványra vonatkozó adatok, Önnel együtt érkező vendégek neve, preferenciák vagy más információk, melyeket a utalvány megrendelésével Öntől megkaptunk). A Travelking társaság ezen adatokat az Önnel kötött szerződés alapján továbbítja a szállodának, aki az adatokat önállóan kezeli.

Ajándékutalvány. Ha a utalványra vonatkozó megrendelésben a nyomtatott ajándékutalvány változatát választja ki, a utalványt kiegészítheti felszólítással, kívánságokkal és aláírásával. Annak érdekében, hogy az ajándékutalványt kézbesíteni tudjuk, szükséges a keresztnév, vezetéknév és a kézbesítési címre vonatkozó adatokat kezelnünk.

· Kezelt adatok köre: Kötelező adatok: Keresztnév, vezetéknév, e-mail cím, telefonszám, bankszámlaszám, a szerződéses jogviszonnyal kapcsolatos egyéb adatok (pl. a munkáltatói jutalmakat biztosító szolgáltatások azonosítói). Továbbiakban önkéntes alapon átadott adatok.

· Adatkezelés jogalapja: Személyes adatok kezelésének jogalapja – szerződéses jogviszony teljesítése céljából – az Ön és köztünk létrejött szerződés. A személyes adatok átadása ebben az esetben szerződéses feltétel, amely nélkül nincs mód a szerződés megkötésére.

· Megőrzési idő: A személyes adatok megőrzési idejét a vásárló és közöttünk fennálló szerződéses jogviszony időtartama határozza meg.

· Vásárlói fiókok és hűségprogram kezelése

· Adatkezelés célja: A vásárlók regisztrálhatnak a honlapunkon, élvezhetik a hűségprogram előnyeit, kezelhetik a személyes beállításaikat. Erre a célra szükséges kezelnünk az e-mail címét, esetleg rendelkezésünkre bocsáthatja a keresztnevét, vezetéknevét, nemét, születési dátumát és telefonszámát. Ezek az adatok a szolgáltatásaink egyszerűbb rendeléséhez, illetve a vásárlói előnyök igénybevételéhez szolgálnak (pl. névnap vagy születésnap alkalmából adható kreditek formájában).

Vásárlói fiók. Azoknak a vásárlóknak, akik megrendelték a szolgáltatásainkat, megrendeléssel egyidőben automatikusan felhasználói fiókot is létesítünk. Erre a célra csak a vásárló e-mail címét kezeljük. A felhasználói fiókot bármikor törölheti.

Jelszavak. A Travelking társaság szem előtt tartja a vásárlók védelmét, ezért a felhasználói fiókok belépéséhez szükséges jelszavakat nem kezeli. Regisztráció során ugyan létrehozunk egy jelszót, azonban ez a jelszó egy matematikai algoritmus segítségével (hash-funkció) automatikusan transzformálódik egy ujjlenyomatba (hashe), amelyből a jelszó visszamenőleg már nem deríthető ki. A látogató a fiókjába történő belépés ellenőrzése során a beírt jelszó ismételten ujjlenyomatba kerül átvezetésre, melyet összevetünk a nálunk tárolt ujjlenyomattal.

Bejelentkezés harmadik személyek közvetítésével. A vásárlói fiókba való bejelentkezéshez a közösségi oldalakon használt bejelentkezési adatokkal is beléphet (pl. a Facebook vagy Google+ közöségi hálózatok bejelentkezési adatai). Ilyen bejelentkezés első alkalmával válaszolnia kell arra a kérdésre, hozzájárul-e ahhoz, hogy az adott közösségi hálózat átadhatja-e nekünk az e-mail címét, illetve a nyilvános profilon szereplő adatokat – nevét, profilképét, a profil beállítás szerinti egyéb adatokat. Ha nem szeretné, hogy a közösségi hálózat átadja nekünk az adatokat, a vásárlói fiókba saját belépési adatok segítségével is bejelentkezhet.

· Kezelt adatok köre: Keresztnév, vezetéknév, telefonszám, e-mail cím, nem, állampolgárság, közösségi hálózatokban használt profilkép – ha úgy dönt, hogy a közösségi hálózat bejelentkezési adataival jelentkezik be, rendelések története.

· Adatkezelés jogalapja: Személyes adatok kezelésének jogalapja – a vásárlói fiók és a hűségprogram kezelése céljából – az Ön hozzájárulása. A személyes adatok rendelkezésre bocsátása ebben az esetben önkéntes, azonban e nélkül a regisztráció nem lehetséges. A hozzájárulását bármikor visszavonhatja.

· Megőrzési idő: A személyes adatait addig őrizzük meg, míg a hozzájárulásának időtartama tart. A hozzájárulás visszavonásának azt az esetet tekintjük, ha 4 évig nem jelentkezik be a vásárlói fiókjába.

· Kapcsolattartás vásárlókkal, indítványok és panaszok intézése

· Adatkezelés célja: A személyes adatait az ügyfélszolgálatunkhoz intézett kérdései megválaszolásához, a beadványai és panaszai intézéséhez használjuk.

Szállásfoglalás. Ha igényt tart rá, lebonyolítjuk Ön helyett a szállodai foglalásokat. Ebben az esetben a utalvány megrendelésében megadott személyes adatokon kívül a preferenciáit, illetve az adott foglalással kapcsolatos egyéb információkat is kezeljük. Ha a velünk történő kapcsolattartásra a közösségi hálózatok valamelyikét választja, ne feledje, hogy az ilyen módon átadott adatok kezelésére a vonatkozó közösségi hálózatok szabályai – melyeket nem áll módunkban befolyásolni – is irányadóak.

Tájékoztatás a megrendelés státuszáról, az ár pénzügyi rendezéséről. Az adatait továbbá arra is használjuk, hogy értesítjük Önt a megrendelés státuszáról, felhívjuk a figyelmét arra, hogy az ár nem lett kiegyenlítve.

· Kezelt adatok köre: Keresztnév, vezetéknév, telefonszám, e-mail cím, bankszámlaszám, munkáltatói jutalmakat biztosító szolgáltatások azonosítói, a szolgáltatásaink igénybevételére vonatkozó adatok, telefonbeszélgetések felvételei, a vásárló által megadott egyéb adatok.

· Adatkezelés jogalapja: Személyes adatok kezelésének jogalapja – a vásárlókkal történő kapcsolattartás, indítványok és panaszok intézése céljából – jogos érdekünk, hogy kommunikálhassuk a vásárlókkal. A személyes adatok rendelkezésre bocsátása ebben az esetben önkéntes, azonban e nélkül a kapcsolattartás nem kivitelezhető.

· Megőrzési idő: A személyes adatokat addig őrizzük meg, míg tart a szerződéses jogviszony a vásárlóval, illetve a szerződéses jogviszony megszűnését követő 4 évig.

· Reklamációk és a jogok gyakorlására vonatkozó kérelmek intézése

· Adatkezelés célja: A személyes adatait a hibás teljesítéssel kapcsolatos jogai érvényesítése esetén is kezeljük, illetve a személyes adatainak kezelésével kapcsolatos jogai érvényesítése során is.

· Kezelt adatok köre: Keresztnév, vezetéknév, telefonszám, e-mail cím, bankszámlaszám, munkáltatói jutalmakat biztosító szolgáltatások azonosítói, a szolgáltatásaink igénybevételére vonatkozó adatok, telefonbeszélgetések felvételei, vásárló által megadott egyéb adatok.

· Adatkezelés jogalapja: Személyes adatok kezelésének jogalapja – a reklamációk és a jogok gyakorlására vonatkozó kérelmek intézése céljából – jogi kötelezettségek, szerződéses kötelezettségek teljesítése. A személyes adatok rendelkezésre bocsátása ebben az esetben önkéntes, azonban e nélkül a reklamáció, illetve a jogok gyakorlására vonatkozó kérelem nem intézhető.

· Megőrzési idő: A személyes adatokat addig őrizzük meg, míg tart a szerződéses jogviszony a vásárlóval, illetve a szerződéses jogviszony megszűnését követő 4 évig.

· Vásárlók értékeléseinek közzététele, elégedettségi kérdőívek

· Adatkezelés célja: Fordulhatunk Önhöz az elégedettségi kérdőív kitöltésére vonatkozó kéréssel. Az elégedettségi kérdőív kitöltésével Ön hozzájárul a rendelkezésre bocsátott adatok közzétételéhez – ideértve az audiovizuális felvételeket is – a Travelking társaság honlapján vagy közösségi hálózatok oldalain.

· Kezelt adatok köre: Keresztnév, vezetéknév első betűje, audiovizuális felvételek, vásárló által megadott egyéb adatok.

· Adatkezelés jogalapja: Személyes adatok kezelésének jogalapja – elégedettségi értékelés céljából – az Ön hozzájárulása. A személyes adatok rendelkezésre bocsátása ebben az esetben nem törvény által előírt kötelezettség, sem szerződési feltétel. Ön nem köteles a személyes adatait rendelkezésre bocsátani. A hozzájárulása bármikor visszavonható.

· Megőrzési idő: A személyes adatait addig őrizzük meg, míg a tart hozzájárulásának időtartama, azonban legkésőbb 4 évig az adatok rendelkezésünkre bocsátásától.

· Üzleti tájékoztatások, szolgáltatásainkra vonatkozó ajánlatok küldése

· Adatkezelés célja: A vásárlóinknak, illetve mindenkinek, aki ehhez hozzájárult, rendszeresen küldünk szolgáltatásainkra, újdonságokra, akciókra, reklámkampányokra vonatkozó értesítéseket e-mail üzenet vagy SMS üzenet formájában. A hozzájárulását az e-mail címe megadásával adhatja meg a hírlevélre való feliratkozás során, nyereményjátékban való részvétel alkalmával stb. Ezen értesítések küldéséről bármikor gyorsan és egyszerűen leiratkozhat, minden értesítésben megjelenő, a leiratkozáshoz szolgáló link alkalmazásával. Az üzleti értesítések küldésére vonatkozó preferenciáit a vásárlói fiókjában is kezelheti. Ha nem járul hozzá az értesítések küldéséhez, ezt a tényt elérhetőségeinken előzetesen is bejelentheti (vagyis a megrendelés elküldése előtt).

Ha Ön az ügyfelünk lett (például már rendelt nálunk), az Ön által megadott e-mail címet vagy telefonszámot a hasonló szolgáltatásokra vonatkozó üzleti értesítések küldésére is használhatjuk, ha csak nem értesít minket arról, hogy ezekre az értesítésekre nem tart igényt. Egyéb esetekben kérjük Öntől hozzájárulását az üzleti értesítések küldésére. Az Ön által megadott információkat, illetve a szolgáltatásainkkal kapcsolatban más módon megszerzett információkat – például információk arról, hogy milyen módon használja a honlapot, rendelésekre vonatkozó információk, nyereményjátékokkal kapcsolatos részvételére vonatkozó információk – az üzleti értesítések személyre szabásához használhatjuk. Az üzleti értesítések küldésére vonatkozó hozzájárulást minden olyan esetben kérünk Öntől, ha ezen hozzájárulást a vonatkozó jogszabályok előírják.

· Kezelt adatok köre: Keresztnév, vezetéknév, e-mail cím, életkor, állampolgárság, születési dátum, telefonszám, nem.

· Adatkezelés jogalapja: Személyes adatok kezelésének jogalapja – üzleti jellegű értesítések, szolgáltatásainkra vonatkozó ajánlatok küldése céljából – az Ön hozzájárulása, esetleg a közvetlen marketingre vonatkozó jogos érdekünk. A személyes adatai rendelkezésre bocsátása az Ön hozzájárulása alapján ebben az esetben önkéntes, azonban e nélkül az üzleti értesítések küldése nem lehetséges. A hozzájárulását bármikor visszavonhatja. A személyes adatok rendelkezésre bocsátása ebben az esetben nem törvény által előírt kötelezettség, sem szerződési feltétel. Erre a célra Ön nem köteles rendelkezésünkre bocsátani a személyes adatait.

· Megőrzési idő: A személyes adatait addig őrizzük meg, míg tart a hozzájárulásának időtartama. A hozzájárulás visszavonásának vagy a jogos érdek elmúlásának azt az esetet tekintjük, ha Ön 3 éven át az üzleti értesítésünket nem nyitja ki.

· Közvetlen marketing, személyre szóló tartalom és reklám létrehozása

· Adatkezelés célja: A személyre szabott tartalom és reklám létrehozását szolgáló technológiáknak köszönhetően a honlapunk vagy a szolgáltatásaink iránt korábban érdeklődést mutató látogatók számára reklámokat jeleníthetünk meg a partner weboldalakon. Célunk, hogy csak az Ön érdeklődési körének megfelelő reklám jelenjen meg, nem pedig olyan reklám, amely nem kapcsolható össze a személyével, érdeklődési körével. A rendelései története, érdeklődési köre és a honlap látogatásával kapcsolatos szokásai alapján a honlapunkon, illetve a harmadik személyek honlapjain, alkalmazásain (ideértve a közösségi hálózatokat is) személyére szabott tartalom és ajánlatok jelenhetnek meg. Ezt a célt főként a cookies adatcsomagok szolgálják. A preferenciáival kapcsolatos cookies adatcsomagok kezeléséről a Cookies feldolgozására vonatkozó dokumentumban olvashat többet.

A közvetlen marketing, illetve a személyre szabott tartalmak és reklámok létrehozás céljára e-mail címeket és telefonszámokat is kezelünk, azonban mindenkor kizárólag az előző hozzájárulása alapján. Korábbi hozzájárulását a személyes fiókjában bármikor visszavonhatja.

· Kezelt adatok köre: Életkor, születési dátum, e-mail cím, elektronikus adatok (főként IP-cím, cookies), szolgáltatásaink igénybevételére vonatkozó adatok, vásárló által megadott egyéb adatok.

· Adatkezelés jogalapja: Személyes adatok kezelésének jogalapja – közvetlen marketing, tartalom és reklámok személyre szabása céljából – az Ön hozzájárulása, esetleg a közvetlen marketingre vonatkozó jogos érdekünk. A személyes adatai rendelkezésre bocsátása az Ön hozzájárulása alapján ebben az esetben önkéntes, azonban e nélkül a személyre szabott tartalmak és reklámok készítése nem lehetséges. A hozzájárulását bármikor visszavonhatja. A személyes adatok rendelkezésre bocsátása ebben az esetben nem törvény által előírt kötelezettség, sem szerződési feltétel. Erre a célra Ön nem köteles rendelkezésünkre bocsátani a személyes adatait.

· Megőrzési idő: A személyes adatait addig őrizzük meg, míg tart a hozzájárulásának időtartama. A cookies adatcsomagok tárolási ideje a cookies típusától függően eltérő lehet. Némelyik típusú cookies adatcsomagot a reláció időtartama korlátoz (ún. relációs vagy session cookies). Ezen cookies adatcsomagok feldolgozása addig tart, míg a böngésző aktív, kikapcsolás után a cookies adatcsomagok automatikusan törlődnek. Más cookies adatcsomagok tartósan tárolódnak (ún. persistent cookies). Ezek a cookies adatcsomagok a böngésző kikapcsolása után is a gép memóriájában maradnak a megadott időpontig, illetőleg addig, míg a felhasználó manuálisan nem törli azokat. A cookies adatcsomagok alapján beazonosítható a felhasználó számítógépe a webböngésző újabb bekapcsolása után, internet használata során. A tartós cookies adatcsomagokat 52 hónapnál hosszabb ideig nem dolgozzuk fel. A cookies adatcsomagok tárolási idejéről Cookies feldolgozására vonatkozó dokumentumban olvashat többet.

· Szolgáltatások minőségének javítása, honlapunk látogatottságának és a látogatók honlap látogatásával kapcsolatos szokásainak elemzése

· Adatkezelés célja: A Travelking társaság folyamatosan azon dolgozik, hogy javítsa a szolgáltatásai minőségét és a látogatók személyes élményeit. Az új szolgáltatások fejlesztésének, a meglévő szolgáltatások javításának alapja a felhasználók szükségletei és kívánságai iránti érdeklődésünk – telefonbeszélgetések, kérdőívek, honlapon végzett elemzések, bizonyos szolgáltatások vagy szövegek iránti érdeklődés stb. alapján.

A honlapunk böngészésével kapcsolatban továbbá a látogatottságra, az olvasottságra, a megtekintett oldalak mennyiségére, a honlapunk nézegetéséhez használt berendezésre, a honlapon eltöltött időre vonatkozó információkat dolgozzuk fel. Ezek az adatok segítenek beazonosítani a honlapunk nehezebben elérhető vagy kevésbé érthető részeit. Az adatok gyűjtésére azért van szükség, hogy minőségi tartalmat tudjunk biztosítani a látogatóinknak, olyan szolgáltatásokat tudjunk fejleszteni, amelyekre igény van. Ezen információk alapján folyamatosan tökéletesebbé tesszük honlapunkat.

Az elemzési szolgáltatásokat biztosító partnereinkkel együttműködve a honlapunk minden egyes látogatása során bizonyos adatokat gyűjtünk, melyek segítenek megállapítani, hogy a látogatók milyen módon használják a weboldalt, illetve segítenek az összesítő elemzésekhez hozzájutni. Az alábbi adatok tartoznak ide: IP-cím, berendezés helymeghatározása, böngésző típusa és nyelve, kérés dátuma és ideje, látogatás időtartama, megjelenített weboldalak, egér mozgása és átklikkelt elemek (például linkek). Ezen adatok gyűjtése, elemzése során a honlapunkon vagy e-mail üzenetekben cookie adatcsomagokat, pixel tag-eket, webjelzőket, átlátszó GIF fájlokat és hasonló technológiákat használunk. Ezen adatok segítenek jobb és relevánsabb tartalmat nyújtani, nyomon követni a reklámok hatékonyságát, felfedezni és korrigálni az esetlegesen felmerülő problémákat, javítani a honlapunk általános környezetét. Továbbá szolgáltatásokat nyújtó harmadik feleket kérhetünk arra, hogy nevünkben internetes reklámot biztosítsanak. Ezen szolgáltatók pixel tag-eket, illetve hasonló technológiákat alkalmazhatnak a honlapunk látogatására vonatkozó információk gyűjtésére a célzott reklámok céljából.

Ha nem szeretné, hogy ezen technológiák alkalmazásával sor kerüljön az adatok gyűjtésére, egyszerű módon letilthatja azt: a legtöbb böngésző rendelkezik olyan funkcióval, amely automatikusan elutasít számos hasonló technológiát, vagy választási lehetőséget kínál a technológiák elfogadásához, illetve elutasításához. A preferenciáival kapcsolatos cookies adatcsomagok kezeléséről a Cookies feldolgozására vonatkozó dokumentumban olvashat többet.

· Kezelt adatok köre: IP-cím, berendezés helymeghatározása, böngésző típusa és nyelve, kérés dátuma és ideje, látogatás időtartama, megjelenített weboldalak, egér mozgása és átklikkelt elemek (például linkek), telefonbeszélgetések felvételei, keresztnév, vezetéknév, e-mail cím, telefonszám, a vásárló által megadott egyéb adatok.

· Adatkezelés jogalapja: Személyes adatok kezelésének jogalapja – szolgáltatások javításának, honlapunk látogatottságának elemzése, illetve a honlap látogatásával kapcsolatos szokásai megismerése céljából – az Ön hozzájárulása, esetleg a közvetlen marketingre vonatkozó jogos érdekünk. A hozzájárulása alapján történő adatok átadása ebben az esetben önkéntes, azonban e nélkül nem lehetséges a nyújtott szolgáltatások javítása, a honlapunk látogatottságának, illetve a honlap látogatásával kapcsolatos szokásainak elemzése. A hozzájárulását bármikor visszavonhatja. A személyes adatok rendelkezésre bocsátása ebben az esetben nem törvény által előírt kötelezettség, sem szerződési feltétel. Erre a célra Ön nem köteles rendelkezésünkre bocsátani a személyes adatait.

· Megőrzési idő: A személyes adatait addig őrizzük meg, míg tart a hozzájárulásának időtartama. A cookies adatcsomagok tárolási ideje a cookies típusától függően eltérő lehet. Némelyik típusú cookies adatcsomagot a reláció időtartama korlátoz (ún. relációs vagy session cookies). Ezen cookies adatcsomagok feldolgozása addig tart, míg a böngésző aktív, kikapcsolás után a cookies automatikusan törlődnek. Más cookies adatcsomagok tartósan tárolódnak (ún. persistent cookies). Ezek a cookies adatcsomagok a böngésző kikapcsolása után is a gép memóriájában maradnak a megadott időpontig, illetőleg addig, míg a felhasználó manuálisan nem törli azokat. A cookies adatcsomagok alapján beazonosítható a felhasználó számítógépe a webböngésző újabb bekapcsolása után, internet használata során. A tartós cookies adatcsomagokat 52 hónapnál hosszabb ideig nem dolgozzuk fel. A cookies adatcsomagok tárolási idejéről Cookies feldolgozására vonatkozó dokumentumban olvashat többet.

· Nyereményjátékok lebonyolítása, nyeremények kézbesítése

· Adatkezelés célja: Bizonyos időközönként nyereményjátékokat hirdetünk meg, az adott nyereményjáték paramétereitől függően személyes adatokat is kezelünk. Jellemzően az alábbi adatokról van szó: e-mail cím, keresztnév és vezetéknév. A rendelkezésünkre bocsátott adatokat az üzleti jellegű értesítések, szolgáltatásainkat tartalmazó ajánlatok küldésére használjuk.

· Kezelt adatok köre: Keresztnév, vezetéknév, e-mail cím.

· Adatkezelés jogalapja: Személyes adatok kezelésének jogalapja – a nyereményjátékokban történő részvétel, nyeremények kézbesítése céljából – az Ön hozzájárulása. A személyes adatai rendelkezésre bocsátása ebben az esetben önkéntes, azonban e nélkül a nyereményjátékokban történő részvétel nem lehetséges. A hozzájárulását bármikor visszavonhatja.

· Megőrzési idő: Az adatok megőrzési idejét a nyereményjáték időtartama határozza meg.

· Jogaink, vagyonunk vagy biztonságunk védelme, más személyek jogainak, vagyonának vagy biztonságának védelme

· Adatkezelés célja: A honlapunk Ön általi használatára, illetve a rendeléseire vonatkozó adatokat a csalások megelőzésének, felderítésének céljára, az üzleti feltételeink visszaélése, jogellenes felhasználása és megszegése megakadályozására használhatjuk fel, illetőleg arra, hogy eleget tegyünk a bíróság vagy a büntetőjogi eljárásokban résztvevő egyéb szervek, közhatalmi szervek határozatainak, illetve hogy teljesítsük az érvényes jogszabályok feltételeit.

· Adatkezelés jogalapja: Személyes adatok kezelésének jogalapja – a jogaink, vagyonunk vagy biztoságunk, más személyek jogainak, vagyonának vagy biztonságának védelme céljából – jogszabályok által előírt kötelezettségünk teljesítése, esetleg jogos érdekünk a jogaink, vagyonunk vagy biztoságunk, más személyek jogainak, vagyonának vagy biztonságának védelmére. A személyes adatok rendelkezésre bocsátása ebben az esetben nem törvény által előírt kötelezettség, sem szerződési feltétel. Erre a célra Ön nem köteles rendelkezésünkre bocsátani a személyes adatait.

· Megőrzési idő: Az adatok megőrzési ideje a szerződéses jogviszonyunk megszűnését követő 4 év, illetve az adatok megszerzését követő 4 év.

· Törvényes kötelezettségek teljesítése a fogyasztóvédelmi, számviteli és adójogi területen

· Adatkezelés célja: A személyes adatait azért is kötelesek vagyunk kezelni, mert erre köteleznek minket a vonatkozó fogyasztóvédelmi, számviteli és adójogi törvények.

· Adatkezelés jogalapja: Személyes adatok kezelésének jogalapja – fogyasztóvédelmi, számviteli és adójogi törvényi kötelezettségek teljesítése céljából – a törvényi kötelezettségek teljesítése. Ezen adatok feldolgozása részünkről kötelező.

· Megőrzési idő: A vonatkozó törvények által előírt időtartam, főként az 1992. évi 634. számú törvény a fogyasztóvédelemről, 2004. évi 235. számú törvény az általános forgalmi adóról vagy az 1991. évi 563. számú törvény a számvitelről. A számviteli adatokat 5 évig kezeljük, az adóbizonylatokat 10 évig őrizzük meg.

5. Kik férhetnek hozzá a személyes adataihoz?

Munkavállalóink és adatfeldolgozók

A személyes adataihoz főként a munkavállalóink férhetnek hozzá, a szolgáltatásaink nyújtásának céljából.

A munkavállalóinkon kívül a személyes adatait a különböző üzleti partnereinknek is szükséges átadni, akik lehetővé teszik a Travelking társaság működését, illetve segítenek a jobb minőségű, pontosabb személyre szabott tartalmakat, szolgáltatásokat nyújtani. Azokat a partnereket, akiknek továbbítjuk a személyes adatait, gondosan választjuk ki. Kizárólag olyan partnerekkel működünk együtt, akik képesek olyan technikai és szervezeti védelmet biztosítani a személyes adatoknak, hogy ne fordulhasson elő az adatokhoz való jogosulatlan vagy véletlenszerű hozzáférés, illetve az adatokkal való más visszaélés. Minden partnerünk kizárólag a személyes adatok feldolgozására vonatkozó szerződés alapján jogosult az adatait feldolgozni, mely szerződésben titoktartásra kötelezik magukat. Az átadott adatokat más célra nem használhatják, kizárólag arra a célra, amely miatt az adatokat hozzáférhetővé tettük számukra.

A személyes adataihoz való hozzáféréssel az alábbiakban részletezett kategóriákba sorolt partnereink (adatfeldolgozók) rendelkezhetnek. Ezek a partnerek a Travelking társaság nevében és költségére dolgozzák fel a személyes adatait. A Travelking társaság felelősséggel tartozik ezen partnerek általi személyes adatok feldolgozásáért.

· Partnerek, akiknek a honlapunk látogatottsága, látogatói szokások elemzése, illetve üzleti konverziók céljából adjuk át a személyes adatokat

· Célunk, hogy a honlapunk használatával kapcsolatos élmény minél kellemesebb legyen. Ezért olyan partnerekkel működünk együtt, akik a honlapunk látogatottságával, látogatói szokásokkal kapcsolatos elemzéseket készítik. Ezen partnereknek köszönhetően olyan információkhoz jutunk hozzá, hogy a honlapunk melyik része esetleg nem érthető, hol keresik a látogatók a kért információkat, és azokat megtalálják-e, milyen ajánlatokra a honlapunkon kattintottak rá stb. Ezen információk alapján rendszeresen javítjuk a honlapunk minőségét.

· Partnerek, akik szolgáltatásokat nyújtanak számunkra, bizonyos szolgáltatások technikai hátterét biztosítják, illetve a szolgáltatásainkhoz alkalmazott technológiákat üzemeltetik

· Ahhoz, hogy a Travelking társaság megfelelően tudjon működni és szolgáltatásokat tudjon nyújtani, szükséges, hogy számos olyan partnerrel együttműködjön, akik bizonyos szolgáltatások technikai hátterét biztosítják, illetve a szolgáltatásainkhoz alkalmazott technológiákat üzemeltetik. Jellemzően az alábbi kategóriákba tartozó partnerekről van szó:

  • információs és kommunikációs szolgáltatók, hosting és cloud szolgáltatásokat nyújtó partnerek,

  • számviteli és adóügyi szolgáltatásokat nyújtó partnerek,

  • szolgáltatásaink és honlapunk védelmét és integritását biztosító partnerek,

  • elemzési szolgáltatásokat nyújtó partnerek,

  • vevői támogatást, ügyfélszolgálati asszisztenciát biztosító partnerek,

  • fizetőkapu szolgáltatásokat (bankkártyákat kiadó) nyújtó partnerek,

  • közösségi hálózatok üzemeltetői,

  • jogi szolgáltatásokat nyújtó partnerek, közjegyzők,

  • sajtó- és postai szolgáltatásokat nyújtó partnerek, ideértve a futárszolgálatokat is,

  • hűségprogramokban résztvevő partnerek, konferenciák, szemináriumok és egyéb rendezvények szervezői.

· Partnerek, akik közvetlen marketing szolgáltatásokat nyújtanak számunkra, technikai megoldásokat biztosító és üzemeltető partnerek, melyeknek köszönhetően személyre szabott tartalmakat és reklámokat jeleníthetünk meg

· A szolgáltatásaink bemutatásához, reklámozásához marketing ügynökségek szolgáltatásait vesszük igénybe, ezért a reklámok és szolgáltatások pontos célzásához szükséges néhány adatot bocsátunk rendelkezésükre.

· A honlapunk látogatási élményeinek javítása céljából releváns információkat adunk, szolgáltatásokat ajánlunk, kosárban hagyott rendelésekre figyelmeztetünk. Ezen szolgáltatások alapja az előző vásárlásai, honlapunkon megtekintett tételek, az Ön által szolgáltatott információk.

· Annak érdekében, hogy reklámunk a releváns közönségnek jelenjen meg, a személyes adatait megosztjuk – ideértve az e-mail címét is – technikai megoldásokat üzemeltető partnerekkel, melyeknek köszönhetően a személyre szabott tartalmakat és reklámot jeleníthetünk meg az Ön számára.

Címzettek

A személyes adataihoz való hozzáféréssel az alábbiakban részletezett kategóriákba sorolt partnereink (címzettek) is rendelkezhetnek. Ezen partnerek saját nevükben és saját költségükre dolgozzák fel a személyes adatait. A Travelking társaság nem vállal felelősséget az ezen partnerek által végzett adatfeldolgozásért.

· Szállodák, amelyek utalványát megrendelte

· Annak érdekében, hogy szálloda utalványt állíthasson a nevére, illetve ellenőrizhesse a foglalását, át kell adnunk a releváns adatokat. Az adott foglalástól és szállodától függően az alábbi személyes adatokról lehet szó: keresztnév, vezetéknév, e-mail cím, elérhetőségi adatok, megrendelésre, fizetésre és utalványra vonatkozó adatok, Önnel együtt érkező vendégek neve, preferenciák vagy egyéb információk, melyeket a rendeléssel kapcsolatban rendelkezésünkre bocsátotta.

· Ha szállással vagy utalvánnyal kapcsolatban kérdése vagy kérése van, pl. foglalás során segítségre van szüksége, megkérhet minket, hogy lépjünk kapcsolatba a szállodával, és kérjük az adott igény elintézésére.

· A foglalással kapcsolatos viták esetén felkérhet minket, hogy adjuk át a szállodának a foglalással kapcsolatos információkat annak érdekében, hogy a vita minél előbb rendeződhessen.

· A szállással kapcsolatos személyes adatokat a szálloda önálló adatkezelőként kezeli, a Travelking társaság ebben az esetben csak közvetítőként jár el. A szálloda és a Travelking társaság nem kezelik a személyes adatokat közösen, hanem külön-külön a saját céljaikra. A Travelking társaság nem felelős a szálloda által biztosított szállásszolgáltatással kapcsolatos adatkezelésért. Rendelés leadása előtt ezért figyelmesen olvassa el az adott szálloda adatkezelési szabályzatát.

· Közhatalmi szervek

· A személyes adatokat jogérvényesítés esetén tesszük hozzáférhetővé, ha azt a törvény előírja, vagy ha az bűncselekmény, illetve csalás megelőzéséhez, felderítéséhez és ezzel kapcsolatos eljáráshoz elengedhetetlen, illetőleg ha erre a törvény kötelez minket.

· Büntetőjogi eljárásban résztvevő szervek (Rendőrség, ügyészség és bíróságok) vagy adóhivatal.

· Ezen címzettek részére történő adatok átadása nem rendszeres, hanem alkalomszerű, főként azokban az esetekben, amikor azt a törvény előírja.

6. Európai Unión kívülre is történik a személyes adatok továbbítása?

Ha az ügyfeleink személyes adatait adatfeldolgozás céljából harmadik országokba (Európai Gazdasági Térségen kívül, mely térség része az Európai Unión kívüli államok is - Izland, Liechtensteini Hercegség és Norvégia) vagy nemzetközi szervezetnek továbbítjuk, azt kizárólag azzal a feltétellel tesszük, hogy ezen harmadik ország vagy nemzetközi szervezet megfelelő adatvédelmet tud biztosítani, vagy ha a személyes adatok címzettje megfelelő adatvédelmi garanciát nyújt, illetve ha a célországban rendelkezésre állnak az érintettek jogérvényesítéséhez szükséges feltételek, illetve az érintetteknek biztosítva van a hatásos jogvédelem.

Az Európai Bizottság eddig az alábbiakban felsorolt országokban találta megfelelőnek az adatvédelmet: Andorra, Argentína, Kanada (kereskedelmi szervezet), Feröer-szigetek, Guernsey, Izrael, Man-sziget, Jersey, Új-Zéland, Svájc, Uruguay és USA (Privacy Shield kereteire korlátozva).

7. Milyen módon történik a személyes adatok kezelése?

A személyes adatok kezelése manuális és automatizált módon történik. Az adatkezelési folyamat minden tevékenységét megfelelő módon dokumentáljuk, a vonatkozó jogszabályoknak megfelelően.

8. Milyen jogaik vannak az érintettnek?

A jogai gyakorlása során a jelen szabályzat bevezető részében feltüntetett elérhetőségeken keresztül lépjen velünk kapcsolatba. Fenntartjuk a jogot ésszerű módon ellenőrizni az adott jogok érvényesítését kérő személy azonosságát. Ha a kérelmek ismétlődnek, és nyilvánvaló, hogy indokolatlanok vagy aránytalanok, jogosultak vagyunk megfelelő díjat felszámítani, vagy a kérelmet elutasítani.

· A személyes adatokhoz való hozzáférés

o Az érintett jogosult arra, hogy az adatkezelőtől visszajelzést kapjon arra vonatkozóan, hogy személyes adatainak kezelése folyamatban van-e, és ha ilyen adatkezelés folyamatban van, jogosult arra, hogy ezen adatokhoz hozzáférjen. Ismételt kérelem esetén jogunk van a személyes adatok másolatáért az adminisztratív költségeink alapján megállapított ésszerű díjat felszámítani.

· A pontatlan és hiányos adatok helyesbítéséhez való jog

o Abban az esetben, ha úgy véli, hogy pontatlan vagy nem a valóságnak megfelelő adatokat kezelünk Önnel kapcsolatban, jogosult arra, hogy a kezelt adatok helyesbítését kérje. Továbbá jogosult kérni a hiányosan kezelt adatok kiegészítését is. Az adatok helyesbítését, illetve kiegészítését minden esetben haladéktalanul elvégezzük, tekintettel a technikai lehetőségeinkre.

· A törléshez való jog

o Abban az esetben, ha a személyes adatokra már nincs szükség abból a célból, amelyből azokat gyűjtötték vagy más módon kezelték, vagy kiderül, hogy az adatkezelés jogosulatlanul történt, Ön jogosult arra, hogy kérésére az adatkezelő indokolatlan késedelem nélkül törölje a személyes adatokat.

· Az adatkezelés korlátozásához való jog

o Abban az esetben, ha nem szeretné az adatait teljes mértékben töröltetni, hanem csak a személyes adatai kezelését ideiglenesen korlátozni szeretné, kérheti a személyes adatai kezelésének ideiglenes korlátozását.

· Az adathordozhatósághoz való jog

o Abban az esetben, ha kéri, hogy a személyes adatait harmadik személynek továbbítsuk, élhet az adathordozhatósághoz való joggal. Abban az esetben, ha ezen jog gyakorlása kedvezőtlenül érintené a harmadik személyek jogait és szabadságát, a kérést nem áll módunkban teljesíteni.

· A tiltakozáshoz való jog

o Az érintett jogosult arra, hogy a közérdekű célból, a közhatalom gyakorlása során vagy a jogos érdekünk védelme okán kezelt személyes adatainak kezelése ellen bármikor tiltakozzon. Abban az esetben, ha az adatkezelő nem bizonyítja, hogy az adatkezelést olyan kényszerítő erejű jogos okok indokolják, amelyek elsőbbséget élveznek az érintett érdekeivel, jogaival és szabadságával szemben, az adatkezelést kérése alapján haladéktalanul megszüntetjük.

· A hozzájárulás visszavonásához való jog

o Ha az adatkezelés az Ön hozzájárulásán alapul, Ön jogosult a hozzájárulását bármikor visszavonni.

· Automatizált döntéshozatalra, profilozásra vonatkozó információkhoz való jog

Az személyes adatainak kezelése nem tárgya semmilyen döntésnek, amely kizárólag automatizált döntéshozatalon alapul, ideértve a profilozást is, amely személyére nézve joghatással lenne vagy hasonló módon érintené a személyét, azaz az adatkezelés során automatizált döntéshozatalra, ideértve a profilalkotást is, nem kerül sor.

· Adatvédelmi hatóságnál való panasz benyújtására vonatkozó jog

o Ön jogosult a felügyeleti hatóságnak panaszt benyújtani, az adatvédelmi hatóság: Úřad pro ochranu osobních údajů, se sídlem Pplk. Sochova 27, 170 00 Praha 7, tel.: 234 665 111, web: www.uoou.cz.

o Magyar illetőségű érintett a személyes adatai kezelésével kapcsolatos panasz esetén a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatósághoz is fordulhat (dr. Péterfalvi Attila a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság elnöke, postai cím: 1530 Budapest, Pf.: 5., cím: 1125 Budapest, Szilágyi Erzsébet fasor 22/c, Telefon: +36 (1) 391-1400; Fax: +36 (1) 391-1410; E-mail: ugyfelszolgalat@naih.hu; honlap: www.naih.hu).

  • További jogérvényesítési lehetőségek:

Az Érintett a jogainak megsértése esetén az Adatkezelővel szemben bírósághoz fordulhat. A bíróság az ügyben soron kívül jár el. Azt, hogy az adatkezelés a jogszabályban foglaltaknak megfelel, az Adatkezelő köteles bizonyítani. A per elbírálása Magyarországon a törvényszék, a fővárosban a Fővárosi Törvényszék hatáskörébe tartozik. A per az Érintett lakóhelye vagy tartózkodási helye szerinti törvényszék előtt is megindítható.

Az Adatkezelő az Érintett adatainak jogellenes kezelésével, vagy az adatbiztonság követelményeinek megszegésével másnak okozott kárt köteles megtéríteni. Az Adatkezelő mentesül a felelősség alól, ha bizonyítja, hogy a kárt az adatkezelés körén kívül eső elháríthatatlan ok idézte elő. Nem kell megtéríteni a kárt annyiban, amennyiben az a károsult szándékos vagy súlyosan gondatlan magatartásából származott.

9. Gyermekekre vonatkozó adatok kezelése is történik?

A honlapunkat 16 év alatti személyek nem használhatják! A gyermekek személyes adatait tudatosan nem gyűjtjük. Ha kiderül, hogy tévedésből 16 évnél fiatalabb gyermekek személyes adatait is összegyűjtöttük, haladéktalanul megtesszük szükséges intézkedéseket, hogy az adatokat minél előbb töröljük, kivéve azokat az eseteket, ha a vonatkozó törvény arra kötelez, hogy az adatokat megőrizzük.

10. Milyen jogszabályok szabályozzák az adatkezelést és a magánélet védelmét?

Cseh Köztársaságban az adatkezelést az alábbi jogszabályok szabályozzák:

· Európai Parlament és Tanács (EU) 2016/679 általános rendelete a személyes adatok védelméről,

· 2019. évi 110. számú törvény a személyes adatok kezeléséről,

· 2012. évi 89. számú törvény – Polgári Törvénykönyv.

Magyarországon az adatkezelést és a magánélet és a személyiségi jogok védelmét elsősorban az alábbi jogszabályok szabályozzák:

· Európai Parlament és Tanács (EU) 2016/679 általános rendelete a személyes adatok védelméről,

· az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény (Infotv.),

· az elektronikus kereskedelmi szolgáltatások, valamint az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások egyes kérdéseiről szóló 2001. évi CVIII. törvény

· a Polgári Törvénykönyről szóló 2013. évi V. törvény

11. Zárszó

A jogszabályok és az üzleti stratégiánk, illetve ezzel kapcsolatos adatkezelési módok változhatnak. Ha módosítjuk ezen szabályokat, a módosításokat a honlapunkon közzé tesszük, és Önt a módosításokról tájékoztatni fogjuk. Abban az esetben, ha az adatkezelési szabályzat várható módosítása nagyobb erejű, vagy ha a törvény arra kötelez, előre fogjuk Önt tájékoztatni. Kérjük, figyelmesen olvassa el ezen szabályzatot, velünk történő kapcsolattartás, illetve a honlapunk használata során rendszeresen tekintse meg a szabályzatot.