Látogasson el a szlovákiai Bellegszencsére és szálljon meg az Emma Apartmanban, ahol egy nagyszerű, szórakozással és pihenéssel teli kikapcsolódás várja. A Bellegszencsei termálfürdőtől mindössze 1,2 km-re található apartmanházban privát pezsgőfürdőben pihenhet, ezen kívül biliárd, darts, valamint grillező várja, a gyerekek pedig remekül fogják érezni magukat a kerti játszótéren, ahol trambulin és mászókák állnak rendelkezésükre.

A szálláshelyről

Az Emma Apartman a népszerű szlovákiai Bellegszencse fürdővárosában található. A mindössze negyedórás sétával elérhető helyi termál- és római fürdőn kívül számos más érdekes felfedeznivalót is talál a környéken.

Tegyen egy kellemes sétát a Zitavský luh tájvédelmi körzetben (9 km), amely jelenleg több mint 100 madárfajnak ad otthont. Fedezze fel az itt található fából készült megfigyelőtornyot. A történelem szerelmesei ellátogathatnak a Máriacsalád-pusztai kolostor romjaihoz (4 km), ahol közel 300 évig éltek az első remete Szent Pál rend szerzetesei. Szintén érdemes meglátogatni az Újlóti Hagyományok Múzeumát (7,5 km), ahol megnézheti, hogy hogyan is éltek az emberek ezen a területen több mint 100 évvel ezelőtt.

Tegyen kerékpárral egy kirándulást a Taszármalonyai Arborétumhoz (31,8 km), amelyet 1892-ben alapítottak, és amely mintegy 60 hektáron 2300 őshonos és nem őshonos fafajt számlál. A gyönyörű fák mellett egy romantikus 19. századi kastélyt is megcsodálhat. Autóval könnyen elérhető az Óbarsi Sóbarlang (23,6 km), amely különösen alkalmas a légzőszervi, bőr- és egyéb egészségügyi megbetegedések enyhítésére.

Hol fogok aludni?

Szállása egy modern, hangulatos, légkondicionált apartmanban lesz. Minden apartmanhoz privát zuhanyzós fürdőszoba, valamint egy ülősarokkal ellátott kültéri terasz és természetesen WiFi-csatlakozás is tartozik. Minden felszerelés, mint az ágyak, matracok és szekrények teljesen új!

Az Stúdió 1 egy hálószobás apartman, amely egy teljesen felszerelt konyhasarokkal, étkezőasztallal, franciaággyal és egy kanapéággyal, amely pótágyként használható 2 gyermek vagy 1 felnőtt számára rendelkezik. A szórakozásról a síkképernyős TV gondoskodik.

A Stúdió 2 felszeretlségében ugyanaz, mint a Stúdió 1, szintén egy franciaággyal, kanapéággyal, egy teljesen felszerelt konyhasarokkal, étkezőasztallal, valamint TV-vel rendelkezik.

A Családi apartman nagyobb baráti társaság, vagy család számára alkalmas, mivel 2 különálló hálószobából és egy teljesen felszerelt konyhából áll. Az első hálószobában egy franciaágy, egy kanapéágy és egy TV található, míg a második hálószoba valamivel nagyobb, és egy kanapéágyon kívül egy franciaággyal rendelkezik. A síkképernyős TV itt sem maradhat ki. Ez az apartman akár 11 fő elhelyezésére is alkalmas lehet, de a pótágyakon inkább a gyerekek, mint a felnőttek férnek el kényelmesen.

Milyen fogásokat kóstolhatok meg?

Az apartmanban egy teljesen felszerelt konyha várja, így könnyen elkészítheti családja kedvenc ételeit, de ha kedve támadna, a kerti grillt is kipróbálhatja.

Hol kapcsolódhatok ki?

A teljes feltöltődéshez próbálja ki az apartmanház forró pezsgőfürdőjét. Természetesen nem hagyhatja ki a környék fürdőit sem. A Római fürdőben (1,6 km) teljesen az ókorban érezheti magát, ahol ülős termálmedence, pezsgőfürdő, relaxációs fürdők, szaunák (gyógynövényes, sós, szlovák, finn), pihenőszoba, masszázs, kozmetika és pedikűr várja. Látogasson el a Bellegszencsei Termálfürdőbe, ahol egy

  • fedett medencevilág: rekreációs medence, beépített pezsgőfürdő, gyermekmedence, török medence várja.
  • szabadtéri medencevilág: pihenő termálmedencével, 2 gyermek termálmedencével, 2 hűtőmedencével, ülő termálmedencével, Kneipp taposóval, valamint szlovák szaunával várja.
  • tobogánok: széles csúszda (18,5 m), Windigo (59 m), Space Hole (42 m), Black Hole + Turbolánc (75 m)
  • szaunavilág: finn szauna, bioszauna, sóinhaláció, gyógynövényinhaláció, hűtőfürdő, "Vízipokol" medence, tengeri zuhany, trópusi zuhany, tepidárium, jégeső várják.
  • Ha további kényeztetésre vágyik, akkor próbálja ki a kényeztető masszázsok egyikét.

Milyen lehetőségek vannak gyerekeknek?

A gyerekek felfedezhetik a kültéri játszóteret, ahol trambulin, csúszda, hinta és mászóka várja őket. Az ő kényelmük érdekében kiságy és etetőszék is bérelhető az apartmanházban.

Mi teszi egyedivé a szálláshelyet?

A télikertben kipróbálhatja a grillezőt, valamint ha egy kis szórakozásra vágyik, akkor biliárdozhat, vagy darts-ozhat is vagy megnézhet egy szórakoztató filmet a szélesvásznú TV-n.

Apartmány Emma

Apartmány Emma

Za humnami 395/70 , Podhájska
Szlovákia

A szálláshely üzemeltetője:
Marab s.r.o. Cégjegyzékszám: 54094909


+36 1 955 5866

info@travelking.hu

Bejelentkezés
14:00-től
Kijelentkezés
10:00-ig
Háziállat
Tiltott
Akadálymentesség
Nem akadálymentes
Parkolás
Ingyenes

Szálláshely szolgáltatásai

Kártyás fizetés lehetséges
Ingyenes WiFi
Jacuzzi
Játszótér
Hajszárító

A szálláshely környéke

Távolság a központtól
1,1 km
Távolság a fürdőtől
1,2 km
Busz megálló
0,8 km