1. Lillafüredi vízesés, Miskolc
Elsőként hazánk legnagyobb vízesését (20m) mutatjuk be. A Palotaszálló építésekor alakították ki, hiszen a Színva-patak, amely a vízesést táplálja eredetileg a fentebb található Hámori-tóba torkollott. 1929-ben a neoreneszánsz stílusban épült kastélyszálló alatti függőkert ékszereként álmodta meg Lux Kálmán építész a vízesést és akkor építettek ki egy ágat a hámori tóból, amely a palota szálló melletti meredek hegyoldalon ömlik alább. A vízeséshez Lillafüredről, a Palotaszálló mellett induló függőkerten keresztül lehet lesétálni. A kertben található többek között József Attila szobra is, a lillafüredi tartózkodása által ihletett Óda részletével, valamint a vízesés lábánál található az Anna-barlang is. A vízesés megközelíthető Felsőhámorból is. Lillafüredi tartózkodása alkalmával érdemes csónakázni a Hámori-tavon, vagy felülni a Lillafüredi Állami Erdei kisvasútra akár és megnézni az ómassai őskohót. Utazhat a Libegővel is, illetve csodás kilátásban lehet része a Palotaszállóra a Zsófia kilátóból is.
A vízesés hideg teleken összefüggő jégcsatornává tud összefagyni, mely egyedülálló látványt nyújt.
TIPP:
Fedezze fel Miskolc kincseit és kalandozzon Bükk hegységben, amely számtalan csodás túraútvonalat és látnivalót tartogat. Érdemes meglátogatnia Miskolc üdülőövezetét is, Miskolctapolcát, ahol a Tapolca Fogadót válassza szállásul félpanziós ellátással.
2. Fátyol-vízesés, Szilvásvárad
A Bükk hegységben, a szilvásváradi Szalajka-völgyben található Fátyol-vízesés hazánk egyik legkülönlegesebb nevezetessége. A Szalakja patak karsztos vize egy 17 méter hosszú, 18 mésztufagát teraszán zúdul le. A mögötte húzódó Glorett-tisztásra akár a Szilvásváradi Állami Erdei Vasúttal is el tud jutni. Érdemes a völgyben visszafelé sétálni, hiszen több tó, műemlék és még vadkifutó is található az erdei útvonal nyomán. Szilvásváradi tartózkodásakor érdemes meglátogatnia a híres Lipicai Ménest is, amelynek itt található a telephelye.
A vízesés a nevét egyesek szerint ezen mésztufagátak csipkés széléről, mások szerint, az áramló vízpermetről kapta.
TIPP:
Fedezze fel gyalog vagy kerékpárral a Bükki Nemzeti Park csodás túraútvonalait és természeti kincseit.
—
3. Rám-Szakadék, Dömös
A Duna-Ipoly Nemzeti Parkban található Rám-szakadék szurdok. Nagyszerű túraútvonalak vezetnek ide és a szurdokon való átkelés kevesebb mint egy órát vesz igénybe, amely során a túrázók vaslétrákon mászhatnak a patakok és vízesések fölött. A szakadékba beszögelt létrák és láncok segítenek a kapaszkodásban és előrejutásban, de az a legjobb, ha túrakesztyűt viselünk ezen a szakaszon. Itt található közvetlenül az útvonal mellett a vízesés is. Az útvonal a Rezső-kilátónál ér véget, ahonnan csodálatos kilátás nyílik a Dunakanyarra, Nagymarosra és a várromokra. Innen felfedezheti a Dobogókőt, amely a Szent György-vonalak csomópontja, és egyesek szerint a föld szív-csakrája is itt található. 2006-ban maga a Dalai Láma is ellátogatott Dobogókőre, hogy megtapasztalja gyógyító erejét.
A Visegrádi-hegység, kb. 14-15 millió évvel ezelőtt vulkáni tevékenység során keletkezett. A vulkáni eredetű andezit szilárdabb volt a környező kőzeteknél, és az évmilliók során az erózió hatására alakult ki a szurdok.
TIPP:
Válassza szállásául a közeli Esztergomban a Hotel Adalbert - Szent Tamás Házat, ahol félpanziós ellátással. várják. Csobbanjon korlátlanul az Aquasziget Élményfürdő medencéiben is és élvezze a zavartalan pihenést.
4. Dömörkapu- és Anna-völgyi vízesés, Szentendre
A Dömörkapu- és az Anna-völgyi vízesés Szentendre közelében a Bölcső-hegy és a Kapitány-hegy között található. Szentendréből kitáblázott útvonalon a Lajos-forrási elágazás parkolójából, a zöld háromszöget követve lehet eljutni az Annavölgyi utat követve előbb bal oldalon az Anna-vögyi vízeséshez, majd a Dömörkapui úton a Dömörkapu-vízeséshez. A terep nem túl nehéz, gyalog vagy kerékpárral is alkalmas a kirándulásra. A vízesést tápláló, a pilisben található bükkös-parak eredetileg magas sziklafalak között tört ki, de kőbányák megnyitását követően a patak völgye kiszélesedett. A patak Dobogókő alatt ered és 16 km kanyargó út után Szentendrénél ömlik a Dunába. A patak melletti sziklákból az útépítéshez használt andezitet bányásztak itt. Az Országos Kéktúrán haladva innen el lehet jutni a Prédikálószékig, vagy a Lom-hegyi nyeregbe is.
A Dömörkapu elnevezés török eredetű, hiszen a „dömör” szó oszmán török eredetű, jelentése: megerősített szoros, illetve vaskapu.
TIPP:
Fedezze Szentendre csodás kis városát és szálljon meg a fővárosban. Az Aquincum Hotel Budapest a Duna partján a Margit-szigettel szemben található. Lazítson a hotel csodás wellness részlegében és kezdje a felfedezésekkel teli napot egy ízletes büféreggelivel!
5. Ilona-völgyi vízesés, Parádfürdő
A Mátra tájvédelmi körzetben ritka és nagyon értékes növény- és állatfajok élnek. A vulkanikus eredetű hegység kialakulása szorosan összefügg az Északi-középhegység és a Kárpátok kialakulásával. Az itt található Parádfürdőn egy csodálaton nagy faragott fa székelykapu jelzi az Ilona-völgy bejáratát. Az erdőben sétálva érdemes megkóstolni a Szent István-csevice kerekes kútjának kalcium-hidrokarbonátos vizét. A kútig egyébként autóval is be lehet jutni. Innen a ZO turistajelzést követve lehet eljutni egy pár perc sétával a kényelmes gyalogút mentén az Ilona-völgyi vízesésig. Ha a Mátrába látogat, érdemel felkirándulnia a Kékestetőre (1014 m) is Magyarország legmagasabb pontjára.
Ez a vízesés hazánk legnagyobb szintkülönbségű természetes vízesése.
TIPP:
Válassza szálláshelyéül a Parádtól nem messze található Sástó Hotelt, ahol félpanziós ellátásben és korlátlan wellness pihenésben (úszómedence, pezsgőfürdő és 4 féle szauna) lehet része.
6. Jegenye-völgyi vízesés, Solymár
Fedezze fel a Budai-hegység legnagyobb vízesését egy könnyű séta során a hangulatos Jegenye-völgyben futó Paprikás-patak egy sziklalépcsőjén. Ez a kirándulás abszolút gyermekbarát és az útvonal akár babakocsival is teljesíthető. A Rózsika úton található Shell kútnál érdemes parkolni, Solymár határában. Innen a paprikás patak mentén 500 métertt kell csak gyalogolni a vízeséshez. Ha kedvet kapott egy hosszabb kiránduláshoz, a Rózsika patak mentén érdemes a Rózsika forrásig, vagy egészen a Solymári várig (2,5 km) elsétálni. A vár a 14. században épült és a tornyából csodás kilátás nyílik a Jegenye-völgyre, valamint a Solymári bányatóra is. Az állatbolondok a Solymári vár lábánál található Petneházy Lovardába is betérhetnek.
A vízesést ugyan nem jelzi tábla, de a patakhoz vezető falépcső jelzi, ha jó helyen jár. A vízesést legjobban felülről lehet megcsodálni, vize egy kis medencébe csobog.
TIPP:
Szálljon meg Budapest egyik csendes, hegyekkel övezett lakónegyedében a Hotel Bobbio szállodában, utalványunknak köszönhetően gazdag büféreggeliben lehet része, valamint egész napos belépőt kap a csodálatos Széchenyi Gyógyfürdőbe is.
7. Ördögmalom vízesés, Visegrád
A Visegrád városközpontjától mindössze 2,5 km-re található Apát-kút-patak völgyében csodás túrákat tehet. Számos érdekesség található itt, többek között a visegrádi pisztrángos tavak, a Betrényi Miklós füvészkert, a Telgárthy-rét, vagy számos csodás étterem. A völgy legkedveltebb kirándulási célpontja az Ördögmalom-vízesés amely az andezittufába vájt útvonalon haladó patak egy lépcsője, egy kis természetes medencével az alján. A vízesés mellett egy pihenőhely is kialakításra került, padokkal és asztalokkal. A völgyet keresztül vágja egy aszfaltozott út, így Ön döntheti el, hogy mennyit szeretne kirándulni. A Telgárthy-rétnél lévő parkolótól a vízesés csupán 550 méterre található. Visegrádon járva semmiképpen ne hagyja ki a Visegrádi fellegvár meglátogatását sem, melyből csodálatos kilátásban lehet része a Dunakanyarra.
A vízesés mellett halad a Pilis Ride lovas útvonal, amelyre haladó lovasok bátran csatlakozhatnak az útvonalon található lovasiskolák egyikéből.
TIPP:
Válassza szállásául a közeli Esztergomban a Portobello Wellness Hotelt, ahol félpanziós ellátással. várják. Csobbanjon korlátlanul az Aquasziget Élményfürdő medencéiben, amelyhez közvetlen fűtött folyosón sétálhat át a szállodából.
8. Ágnes-vízesés és Melegmányi vízesés, Mánfa
A Nyugat-Mecsek tájvédelmi körzetben található Mánfáról a Meleg-mányi-völgyben és a Nagy-Mély-völgyben kirándulva két vízesést is megcsodálhat. A piros túrajelzést követve a bővizű karsztforrás több mésztufagáton csobog alább. A Bikfa forrástól követve a patak melletti útvonalat, először a Kőlyuk-barlangot csodálhatja meg. A patak kettéválásánál a bal ágat követve jut el elébb az Ágnes-vízeséshez, majd a Melegmányi vízeséshez. Az útvonal jól kitáblázott azonban az erdőbe vezet, így túrbakancsot mindenképpen ajánlott viselni. Látogatásakor érdemes a Mecsek további csodás látnivalóit is felfedezni, például a Zengő kilátót, vagy az Orfűi tórendszer és a Pécsi tavat is.
A tájvédelmi körzet a mecseki karsztvidék része az Orfű-Abaligeti karszttal együtt. A triászkori mészkő miatt a terület barlangokkal, karsztforrásokkal mésztufa gátakkal és azok lépcsőivel, melyeken kis vízesések csobognak alább.
TIPP:
Látogatásakor fedezze fel Pécs történelmi városát, és szálljon meg a Harkány fürdővárosában található Dráva Hotel Thermal Resortban félpanziós ellátással, mindössze 350 méterre Harkányi Gyógy- és Strandfürdőtől.
—
Ha tetszett a cikkünk, és máskor is olvasna hasonlókat, legyen a Travelking Family tagja, hogy elsőként értesülhessen a legújabb tippjeinkről és a legjobb ajánlatainkról!