Magyarország legjobbjai: 8 csodaszép templom, amit egyszer élőben is látni kell

Magyarország megszámlálhatatlanul sok szép egyházi épülettel rendelkezik, legyen szó vadregényes tájak különleges kis templomairól, vagy grandiózus bazilikákról. Jöjjenek hát a mi kedvenceink, amiket nem elég fotón, élőben is látni kell!
Magyarország legjobbjai: 8 csodaszép templom, amit egyszer élőben is látni kell

1. Református nagytemplom - Debrecen

A református nagytemplom kétségkívül Debrecen legjellegzetesebb épülete. Grandiózus méretével ez az ország legnagyobb protestáns temploma. A méretét jól mutatja, hogy több mint 3000 fő befogadására képes. Az építése 1805 és 1824 között zajlott a belvárosban, miután több templom is leégett, amelyek a helyén voltak találhatóak korábban. Ami az épület stílusát illeti, klasszicistának mondható, néhány barokk elemmel. Ha itt járunk érdemes a nyugati toronyból megcsodálni a várost, mert igazán szép kilátásban lehet részünk. Itt található a Rákóczi-harang is, amely hazánk jelenlegi 5. legnehezebb templomi harangja.

Az épület mondhatni a Magyarországi Református Egyház központja, így érthető miért kapta Debrecen a "kálvinista Róma" elnevezést.

TIPP:

A kastély stílusú Borostyán Med Hotel egy gyönyörű kert közepén épült, Tamásipusztán, Debrecen közelében. Az ide szóló utalványunk választásával mesebeli kikapcsolódásban lehet része! Élvezze a félpanziós vagy teljes ellátást (az Ön választása szerint) és az üdvözlőitalt, valamint látogasson el a gyönyörű wellness-részlegbe, ahol úszómedencék, pezsgőfürdők és szaunák is találhatók.


2. Egri bazilika

Az Egri bazilika igazán grandiózus építmény, Magyarország harmadik legnagyobb temploma. Építése 1831 és 1836 között zajlott Hild József tervei alapján klasszicista stílusban. A bazilikába belépve mindenkit elkápráztat a hatalmas tér, amely 4 - 5 000 ember befogadására is képes, ezután a Takács István festő által készített gyönyörű kupolafreskó az amire téved a látogató szeme. A freskó az Apokalipszist ábrázolja. Számos festmény található az épületben, amelyek szinte egytől egyig olasz festőktől származnak. Ha Egerben jár, semmiképpen ne hagyja ki ezt a város központjában található különleges épületet!

Tudta, hogy bár a többség az említett néven ismeri az épületet, a hivatalos megnevezése Szent János apostol és evangélista, Szent Mihály főangyal, Szeplőtelen Fogantatás főszékesegyház bazilika?

TIPP:

A Centrooms Park Eger a város központjában található, a Bazilika, a Vár, a Minaret és a Termálfürdő közelében. Válassza az ide szól utalványunkat félpanziós ellátással, fürdőbelépővel és további kedvezményekkel!


3. Somogyvámosi pusztatemplom

Somogyvámos határában sétálva egészen szürreális látványban lehet részünk mikor megpillantjuk a pusztaság közepén árválkodó romtemplomot. A gótikus stílusú templom még a török hódítás előtt Csopak községének központi eleme volt. A török pusztításokat ez az egy épület élte túl. Igazi romantikus kirándulásban lehet része annak, aki tervezi meglátogatni ezt a történelemmel teli helyet. Mi különösen ajánljuk naplementekor felfedezni, olyankor különösen szemet gyönyörködtető látvány.

TIPP:

Somogyvámos mindössze 30 percre található a Balatontól, így érdemes az ide tett kirándulást a magyar tengernél töltött pihenőnapokkal összekötni. Természetesen szállás ötleteink is vannak, kattintson ide az ajánlatainkhoz!


4. Szegedi dóm

A Fogadalmi templom (hivatalosan Magyarok Nagyasszonya-székesegyház) leginkább Szegedi dómként vált ismertté. Szokatlan vonásait neoromán stílusának közönheti, hiszen ez hazánk egyetlen 20. században épült székesegyháza. Az épület az évek során Szeged jelképévé vált. A templombelső nem csak grandiózusságával, hanem a benne található számtalan máalkotással is lenyűgözi az ide látogatókat. Az altemplom egyháztörténeti kiállításnak és különböző ideiglenes kiállításoknak is otthont ad. Ha itt jár, ne hagyja ki a 81 m magas torony megmászását sem, ahonnan egyedülálló kilátás nyílik Szeged városára.

Érdekesség, hogy a Szegedi dóm rendelkezik az ország legnagyobb toronyórájával. Az óralapok 4,3 méter átmérőjűek, az óra mutatói pedig 2,7 és 2,1 méteresek.

TIPP:

Szeged felfedezését követően szálljon meg a Hotel Ginkgo-ban, ahol félpanziós ellátás, üdvözlőital, korlátlan wellness és fürdőbelépő is várja!


5. Váci székesegyház

Vác városának főterén egészen szokatlan épületre bukkanhatunk, a Váci Egyházmegye klasszicista és késő barokk stílusban épült széktemplomába. Az 1761 és 1777 között épült templom a korabeli francia forradalmi építészet egyedülálló magyarországi példája. Monumentalitását jól mutatja, hogy 5 000 ember befogadására képes. Érdemes a kulturális programokat is figyelni mielőtt ide látogatunk, mert gyakran tartanak itt nagyszabású hangversenyeket, amelyek ebben a környezetben egészen különleges élménnyel kecsegtetnek.

TIPP:

Vác városát szerintünk érdemes egy budapesti kikapcsolódás közben felfedezni. A számos budapesti nevezetesség megtekintése után, mikor egy kis nyugalomra, igazi kisvárosi hangulatra vágyik látogassa meg Vácot! Este pedig irány vissza Budapest, ahol rengeteg szállásajánlatunkból válogathat ide kattintva.


6. Szent István-bazilika - Budapest

Ha már Budapestet említettük, maradjuk is kicsit a fővárosunknál, hiszen itt is áll egy egészen különleges egyházi épület. A Szent István-bazilika egy neoreneszánsz stílusú székesegyház Budapest V. kerületében. 96 méteres magasságát testközelből megpillantva egészen elakad az ember szava, ami a lenyűgöző belső tereket látva sem tér vissza. Az épület névadója a magyar államalapító király, Szent István, akinek épségben maradt jobb kezét, a Szent Jobbot ereklyeként a mai napig itt őrzik. A bazilika kupolájában körkilátó létesült, ahonnan káprázatos panoráma nyílik a fővárosra. De ne ijedjen meg senki sem a fárasztó lépcsőzéstől, hiszen lifttel is megközelíthető a kupola peremén lévő kilátóterasz.

A templom építésének rettentő hosszú és viszontagságos története van. A munkálatokat 1951-ben kezdték el, de a statikai hibák következtében 18 évvel később beomlott kupolának köszönhetően szinte előről kellett kezdeni az építkezést. Végül 1905-ben adták át a kész épületet, melynek megnyitóján I. Ferenc József császár mondott beszédet.

TIPP:

Válassza a stílusos kikapcsolódást a fővárosban, a Barceló Hotel-ban a város központjában, 10 perc sétára a Bazilikától. Svédasztalos reggeli, üdvözlőital, korlátlan belépés a fitneszterembe és egy kellemes Deluxe szoba várja Önt, ha csomagunkat választja.


7. Esztergomi bazilika

Az Esztergomi bazilika neve valószínűleg mindenkinek ismerősen cseng. A klasszicista és óegyiptomi stílusban épült főszékesegyház az Esztergom-Budapesti főegyházmegye székesegyháza. A bazilika nem egyszerűen grandiózus, hanem egyenesen az ország legnagyobb egyházi épülete. A magaslaton álló templom és a mellette lévő középkori vár a Dunakanyar meghatározó elemei, amelyekre a Mária Valéria-hídról ígérkezik a legjobb kilátás. A bazilikában tett felfedezőtúra kötelező eleme a kupola körerkélyéről elénk táruló páratlan kilátás megcsodálása.

Itt található a magyar egyházművészet legfontosabb kincseit őrző Főszékesegyházi Kincstár gyönyörű cizellált műkincsekkel és ötvösmunkákkal.

TIPP:

A Bazilika alatt Panzió Eszergom városának történelmi központjában található. Ahogy a neve is mutatja, a panzió mindössze egy rövid sétára található a híres Bazilikától. Gyönyörű szobák, finom ételek, korlátlan kávé és egyéb gépi italok fogyasztása is várja, ha az utalványunkat választja.


7. Premontrei kolostor - Zsámbék

A Zsámbéki Romtemplomként ismert épület a település fő látványossága, és egyúttal fontos törénelmi emlékmű is. Az 1220 körül épített templom megélt egy tűzvészt, a török hódítást, melynek során erődítményként használták, ezután állapota folyamatosan romlott, míg az 1800-as évek végén restaurálását el nem kezdték. A templomot csak a szerkezeti és állékonysági szükség szerint erősítették meg, részben az eredeti kőanyagból, részben tégla-aláfogásokkal. Eredeti képének tiszta megtartásával hitelesen mutatja mind a mai napig a magyarországi középkori építészet jellegzetességeit.

Érdekesség, hogy a romtemplom mintájára építették fel az 1930-as években a budapesti Lehel téri templomot.


Ha tetszett a cikkünk, és máskor is olvasna hasonlókat, legyen a Travelking Family tagja, hogy elsőként értesülhessen a legújabb tippjeinkről és a legjobb ajánlatainkról!

A cikket írta:

Frissített: 19. 4. 2024

Érdekes cikkek

Kezdődhet Magyarország felfedezése a Travelking segítségével

Válasszon egyedi és népszerű ajánlatainkból

Elfelejtette jelszavát?

Kérjen újat!

A közösségi oldalán keresztül is bejelentkezhet:

Facebook vagy Google fiókkal való regisztrációm kapcsán kijelentem, hogy elfogadom a Felhasználási feltételeket és elolvastam az Adatvédelmi szabályzatot..

Regisztrálni szeretnék

Szeretne Facebook vagy Google fiókkal regisztrálni?

Facebook vagy Google fiókkal való regisztrációm kapcsán kijelentem, hogy elfogadom a Felhasználási feltételeket és elolvastam az Adatvédelmi szabályzatot..

Elfelejtette jelszavát?

Ne aggódjon, csak adja meg e-mail címét, ahova küldünk egy hivatkozást, így megadhat egy újat.

Tento e-mail u nás není zaregistrovánVytvořit účet