A változatosság gyönyörködtet, tartja a mondás, és valóban, nehéz olyan területet találni az ember életében, ahol nem arra törekszik, hogy minél változatosabb élményeket tapasztaljon meg. Így viselkedünk például a filmek és az étkezések terén is. Hiszen nem sok olyan ember él a földön, aki csak vígjátékokat néz, és olyan embert is nehéz találni, aki kizárólag halat eszik.
Miért elégednénk meg hát a szállodák esetében mindig ugyanazzal? Ha Ön is kipróbálna végre valami merőben újat, olvasson tovább, hogy megtudja, milyen lehetőségek közül válogathat, ha már unja a szokásosat.
Glampingezés kettesben az erdőben
A Glamping kifejezés két angol szó, a glamour és a camping szavak összeolvadásából keletkezett. Olyan szállásokat neveznek így, amik a természet lágy ölén, igazi kemping hangulatban fogadják a kirándulókat, akiknek mégsem kell egy jottányit sem engedniük a legjobb szállodákban megszokott kényelemből. Az elegáns sátrak és faházak kényelmes ágyakkal és modern felszereléssel rendelkeznek, miközben az izgalmas erdei túraösvények közvetlenül a szállás mellett futnak.
Tudta, hogy...?
A glamping története egészen a középkorig visszavezethető. Persze ekkor még csak a leggazdagabbak engedhették meg maguknak, hogy utazásaik során is a kastélyaikban megszokott pompában töltsék el a napokat.
Szállás tipp:
Fedezze fel a Bükki Nemzeti Park legszebb részeit a Nomád Hotel & Glamping ***-ből kiindulva. A fényűző és modern berendezés mellett, a szálloda egy modern wellnessrészleget is a vendégek rendelkezésére bocsát.
Ha pedig Szlovákiában jár, akkor több helyen is átélheti ezt az élményt ajánlatunk segítségével. Az egyik ilyen a trencsénteplici Treehouse Dom na strome, ahol minden reggel a madarak csicsergésére ébredhet, majd a szállásra szállított reggeli kosárral indíthatja a napot.
Nem számíthat rossz tapasztalatokra a Resort Husárikban sem, ahol a glamping élmény mellett, a közeli hotelnek köszönhetően még egy igazi wellness-üdülésben is része lehet.
A Malá Bara Kemping pedig azért számít különlegesnek még a glamping szálláshelyek között is, mert egy nagy múltú borvidéken fekszik, így a kényelem és a wellness mellett még szuper borok is várják azokat, akik itt foglalnak szállást.
Szállás egy történelmi kolostorban
Otthon mindig nagy a nyüzsgés és a hangzavar, így a csendet és a meditációt keresi egy kirándulásban? Akkor a kolostorszállásokat Önnek találták ki! A kolostorok elszigeteltsége és békéje ideális környezetet teremt a feltöltődéshez és a belső harmónia megtalálásához. Ráadásul a kolostorokban évszázados hagyományokat őriznek a gasztronómia területén is. Így ha az étkezések terén is szereti a különlegességet és a minőséget, következő utazása alkalmával mindenképpen egy kolostorszállóban foglaljon szobát.
Tudta, hogy...?
Magyarországon a trappista a legnépszerűbb sajt, a kiskereskedelmi forgalom mintegy 70%-át teszi ki. Ezt az egyszerű, mégis számtalan módon felhasználható sajtfajtát az azonos névre hallgató francia szerzetes rend barátjai fejlesztették ki a középkorban.
Szállás tipp:
Ismerje meg az igazi lelki békét a Sopronbánfalvi Kolostor Hotelben. A különleges szállodában ezen kívül bőséges félpanziós ellátásban lesz majd része, a környéken pedig számtalan izgalmas látnivaló várja.
Főúri kényelem és pompa egy kastélyszállóban
A kastélyszállások eleganciájához más szálláshelyek egyszerűen nem tudnak felnőni. A lenyűgöző építészeti megoldásokkal és gazdag múlttal rendelkező szállásokat így mindenkinek ki kell próbálnia, aki egyszerre rajong a történelemért és a fényűzésért. Ki ne szeretné megtapasztalni, milyen lehetett a főurak élete? Természetesen csak azt a részét, ami kellemes élményt ígér, hiszen ezek a szállodák szinte kivétel nélkül a legmagasabb szinten szállásolják el vendégeiket, így ha egy kastélyszálló felé veszi az irányt, készüljön a jól felszerelt szobákra, a kiváló alvást biztosító ágyakra és az étterem ínycsiklandozó fogásaira.
Tudta, hogy...?
Magyarországon majdnem 2000 kastély található, ebből több mint 50 működik kastélyszállóként.
Szállás tipp:
Ne hagyja ki a lehetőséget, hogy egy olyan előkelő kastélyban szállhat meg, mint a Batthyány Kastélyszálló ****, ami wellnesszel, animációs programokkal és félpanziós ellátással kedveskedik vendégeinek. És az sem mellékes, hogy a mindig lenyűgöző Balaton is csupán pár perc autó úttal elérhető a szállástól.
De azt sem bánja majd meg, ha nyíradonyi Borostyán Med Hotel **** mellett teszi le a voksát. Ebben a luxusszállodában igazán nem lesz majd gondja az étkezésekre, a teljes ellátásnak köszönhetően. És amíg ön a luxus wellnessrészlegben pihen, addig gyermekei a tematikus szobákban biztonságosan szórakozhatnak.
Ha pedig inkább külföldön válna néhány napra arisztokratává akkor fedezze fel Szlovákiát a Hotel Château Belá ****-ból, ami félpanziós ellátásának, wellnessrészlegének és fitnesztermének köszönhetően emelkedik a szálláshelyek tömegéből.
Ha pedig Csehországba készül, akkor a Křtiny-kastélyt ajánljuk figyelmébe. Ez a morvaországi hotel különösen ideális egy romantikus kiruccanásra.
Olyan mint az álomhajó: Luxus szállás egy hajóhotelben
Szeretné megtapasztalni, milyen érzés, ha a víz hullámai ringatják álomba, de nem engedheti meg magának, hogy hosszú heteket töltsön egy tengeri vagy egy folyami hajóúton? Ez esetben nincs más teendője mint kiválasztani egy hajóhotelt, ami ugyan útnak nem indul majd, cserébe viszont nem kell hetekre elszakadnia a családjától és a munkahelyétől. És, hogy az egyedülálló hangulat mellett mik várják egy hajószálláson? Kényelmes szobák, szuper étkezések, profi személyzet és sok esetben szórakoztató esti programok.
Tudta, hogy...?
Magyarország legnagyobb hajóhotele, a visegrádi Aquamarina hotel és rendezvényhajó. A 120 éves állóhajó, 40 szobát tud felkínálni vendégei számára.
Szállás tipp:
Foglaljon szállást a Fortuna Boat Hotel ***-ben, és használja ki, hogy Budapest legszebb látványosságai és a gyönyörű Margitsziget felkereséséhez csupán egy rövid sétát kell megtennie. Az egész napos városnézéshez a szálloda büféreggelije biztosít majd kellő energiát.
Hasonló élmények várják a Grand Jules Boat Hotel *** is, annyi különbséggel, hogy itt a Margitsziget helyett az impozáns Parlamentre nyílik majd kilátása.
Váljon egyé a természettel egy barlanghotelben
Az emberiség a történelme kezdetén szívesen választotta szállásául a barlangokat. Ez nem is csoda, hiszen a természetesen létrejött üregek óvták az ősembereket a széltől, az esőtől és vadállatoktól is. Szerencsére ma már nem kell ennyivel beérnie annak, aki egy igazi barlangban hajtaná álomra a fejét, mert a szállásadók igyekeznek az autentikus élményt a modern kényelemmel ötvözni. Nem kell félnie, hogy sziklapárnán kell aludnia, akárcsak Frédinek és béninek, a két kőkorszaki szakinak, a 21. századi kényelem ma már egy barlangban is garantált.
Így a barlangszállások rusztikus külseje, akár egy teljesen felszerelt wellnessrészleget is rejthet. Arról nem is beszélve, hogy a szobák klimatizáltak, a kényelmes ágyakon pedig teljesen kipihenhetjük a kirándulás izgalmakban teli napjait. Persze aki azt szeretné megtapasztalni, milyen lehetett elődeink élete, azok választhatják például a Bükk közepén található Cserepes-kői barlangszállás fapriccseit is.
Tudta, hogy...?
Egy véletlennek köszönhető, hogy a barlangok gyógyító klímáját a 20. század óta hasznosítják a gyógyításban. A második világháború idején bronchitiszes betegek menekültek vesztfáliai Klutter-barlangba. Meglepetésükre azt tapasztalták, hogy állapotuk javulásnak indul.
Szállás tipp:
Pihenjen igazán egyedi módon a siroki Sirocave Barlang Apartmanokban, ahol utalványunknak köszönhetően ínyenc félpanziós ellátás és különböző játékos programok várják. Ráadásul olyan híres fürdővárosokat látogathat meg a közelben mint Eger vagy Egerszalók.
Különleges kényeztetés sörfürdővel
Bár a sörfürdővel rendelkező hotelek önmagukban nem feltétlenül számítanak különlegesnek, mégis emiatt az egyedi szolgáltatás miatt nem maradhattak le a listáról. Nyilvánvalóan a sörök szerelmeseinek nem kell ecsetelnünk, miért is olyan nagyszerű dolog 1-2 óráig sörben fürdeni és persze mindeközben fogyasztani is a nagyszerű italt. Azonban annyi jótékony hatással bír az emberi szervezetre, hogy még azoknak is megéri kipróbálni a fürdőt, akik egyébként nem rajonganak az aranyló nedűért. A komlónak köszönhetően kiváló stresszoldó kezelésnek számít és a bőrre, valamint az izmokra is nyugtató hatást gyakorol. Ráadásul a vitaminok, a szénhidrátok és a fehérjék felszívódását is elősegíti. Összegezve: élvezet és egészség egyben. Kell ennél több?
Tudta, hogy...?
A sör egyik legfontosabb összetevője, a komló igazi gyógynövénynek számít. Nyugtató, lazító, regeneráló és fertőtlenítő hatását a tobozaiban található 150 különböző összetevőnek köszönheti.
Szállás tipp:
Ha sörfürdő, akkor Prága. Ha Prága, akkor pedig a Spa Beerland Chateaux - U Zlaté Hrušky ***. Hiszen ez a kiváló szálloda elhelyezkedésének és elegáns szobáinak köszönhetően a turisták kedvencének számít.
De ha nem szeretne annyit utazni, töltsön el egy kellemes hétvégét a szlovákiai Penzión Maravarban. Itt a sörfürdőt és a félpanziós ellátást, kívánsága szerint különleges gyógykezelésekkel egészítheti ki.
Lépjen ki a mindennapok mókuskerekéből valamelyik különleges szállásajánlatunk segítségével, és ha teheti vigye magával egész családját, mert a legszebb élményeket is többedmagunkkal a legjobb átélni.
Ha tetszett a cikkünk, és máskor is olvasna hasonlókat, legyen a Travelking Family tagja, hogy elsőként értesülhessen a legújabb tippjeinkről és a legjobb ajánlatainkról!